JÉZUS szeret téged

JÉZUS szeret téged!
Annyi minden van amit nem értünk: Háború, éhség, személyes nehézségek, halál.
Talán azt kérdezed: „Ha ISTEN valóban a szeretet Istene, miért engedi meg mindezt?”
Mi nem tudunk mindenre választ adni. Valóban nem! Egy dolgot azonban tudunk:
JÉZUS szeret minket!
Honnan tudjuk ezt?
Mert maga JÉZUS mondta egyszer, hogy:
„Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért”.
Ezt tette JÉZUS.
Az életét adta értünk, emberekért.  Ezt mindenáron meg kellett tennie?
Tudd meg, igen, ezt meg kellett tennie.
A világ összes gonoszsága abból a tényből ered, hogy mi emberek vétkeztünk.
A bűn elválasztja az embereket egymástól és Istentől.
 A bűn elveszi a békességet. A bűn büntetést követel.
JÉZUS magára vette a mi összes bűneinket.
„Őt érte a büntetés, hogy nekünk  békességünk legyen” –  mondta az ókori Ézsaiás próféta.
Ezt azért tette ezt, mert már jóval születésünk előtt szeretett minket.
JÉZUS meghalt értünk, azért hogy mi éljünk, hogy örökké élhessünk, az Istennel való közösségben.
És JÉZUS, ma is szeret minket!
 Ő él, mert ISTEN feltámasztotta a halálból.
JÉZUS emberré lett mi érettünk, igy megérti a nehézségeinket.
Ő megérti a te nehézségeidet is.
De senkire sem erőlteti rá az ö szeretetét, ha akarod te is, elfogadhatod ezt a szeretetet.
Mi is elfogadtuk – és megtapasztaltuk: hogy ez igaz!
JÉZUS lett a béke, a nyugalom és az öröm forrása az életünkben.
Ő meghallgatja az  imádságainkat . Ő vigaszt és erőt ad nekünk, még a nehéz időkben is.
Szeretnél te is többet tudni erről a szeretetről?
Akkor imádkozz és beszélgess olyan emberekkel, akik megtapasztalták JÉZUS szeretetét, vagy írj nekünk.
Az ÚR JÉZUS KRISZTU áldjon meg téged!

Die Kommentare sind geschlossen.